Még munkaügyi központos kirendeltség-vezetőként találkoztam egy munkaerő igényt beadó vezetővel, aki arra a kérdésemre, hogy milyen munkavállalóra vágyna igazán, számomra meglepő módon csak annyit mondott: Templomban ne fütyüljön!

Kértem, ezt bontsa ki egy kicsit jobban.

Elmondta, hogy elég speciális a tevékenysége, olyan módon végzi a szolgáltatását, amelyre Magyarországon még nem is képzik a szakmunkásokat. Sebaj, ő készséggel betanít bárkit, de legyen meg az illető alapvető műveltsége, intelligenciája és tudja, mit illik, mit nem. Mert régen rossz lenne, ha innen kellene kezdenie az oktatást.

Mennyit ér, ha valaki otthonosan mozog az illemtanban?

Azt állítom, a készségszintű és alkalmazott  illemtudás felér egy kisebb munkajogi képzéssel és bárki szeretett főnök vagy szeretett kolléga lehet általa, kevés konfliktussal maga körül.
Állításom alátámasztására hadd hívjam segítségül Köves J. Julianna: ILLIK TUDNI – A kulturált viselkedés szabályai című könyvét (K.u.K. Kiadó Budapest, 1993.).

Nézzünk néhány példát! A könyv szintén paragrafusokba rendezve sorolja fel az illemszabályokat.

1. §.  Még vita hevében is érvekkel igyekezzünk meggyőzni partnerünket, s ne hangerővel.
2. §.  Fegyelmezett ember igyekszik és tud is uralkodni arcvonásain.
3. §.  Ha a partnernek igaza van, merjük belátni tévedésünket.
4. §.  Mindig hallgassuk meg a másik felet is.

Vessük össze ezt a munka törvénykönyve (Mt.) általános magatartási követelményeivel! Akinek az illemszabályok természetesek, bizonyára triviálisak lesznek a törvényi követelmények is.

Mt. 6. § (1) A munkaszerződés teljesítése során – kivéve, ha törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el.
(2) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott.
(3) A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.
(4) Az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.
Mt. 7. § (1) Tilos a joggal való visszaélés. E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet.

Lapozgassuk még egy kicsit az illemtankönyvet!

182.§. Ha tudomásunkra jut ismerősünk, rokonunk, kollégánk betegsége, illik érdeklődnünk állapotáról.

Találkoztam olyan esettel, amikor egy kollégáról napokig csak annyit tudtak, hogy nem jött dolgozni. Valahogy senkiben nem merült fel, hogy valamit kezdeni kellene ezzel a helyzettel, utána kellene nézni, hogy mi történhetett vele. Olyan is előfordult, hogy a vezető érdeklődését a munkatárs kikérte magának, mondván, ő most beteg, ne zavarja a munkáltatója. Talán a „182-es illemparagrafus” ismerete mindkét esetben segítséget jelentett volna. Természetesen azon is sok múlik, hogy milyen az érdeklődés hangvétele.  Normális emberi viszonyok között  a kérdésnek a kolléga, mint embertárs hogylétére kell irányulnia. Jó, ha az érdeklődés őszinte, de legalábbis annak tűnik. Ugyanakkor a már idézett kölcsönös együttműködési kötelezettségből [Mt. 6. § (2)] az is következik, hogy – amennyiben ez bármilyen mértékben előre látható – a betegség várható időtartamáról is gondolkodni kell közösen, ettől nagyban függ például, hogy milyen intézkedéseket kell tenni a lebetegedett kolléga folyamatban lévő ügyeiben, kell-e tartós helyettesítésről gondoskodni stb.

A kifejezett munkahelyi illemszabályok betartása mellett valószínűleg kevesebb konfliktus keletkezik (keletkezne):

596. §.  A vezető sohase fölényeskedjék munkatársaival. Tartsa tiszteletben egyéniségüket, fontolja meg javaslataikat, helyes kezdeményezéseiket.
597. §.  A munka felosztásában a vezető figyeljen az egyéni készségekre és képességekre is, az eredményeket pedig igyekezzék minél objektívebben elbírálni.
598. §.  Ha a vezetőnek valamelyik munkatársával munkán kívüli baráti kapcsolata alakul ki, azt nem illik sem titkolni, sem visszaélni vele. A beosztott se próbálja kihasználni a munkán kívüli barátságot, ne próbáljon belőle jogtalan előnyöket kicsikarni.

Az egész illemtankönyvet nem másolnám ide, zárásként már csak három szakaszt.

608. §.  A vezetők és beosztottak közötti alapvető viselkedési szabály a kölcsönös udvariasság szabálya, amely az esetleges pillanatnyi ellentéteket is képes elsimítani.
609. §.  A jó vezető a munkatárs hibáit sosem a többiek előtt tárgyalja meg, hanem – lehetőség szerint – négyszemközti beszélgetésen. Kivétel, ha nevelő célzattal az egész kollektívát érintő kérdésben mond a közösség előtt véleményt.
610. §.  Az udvariasság a munkatársak között a jó munkahelyi légkörnek is az egyik alapfeltétele.

Hosszan sorolhatnánk mindazokat a munkahelyi szituációkat, amelyek apró cseppekkel telítik azokat a bizonyos „méregpoharakat” mind munkavállalói, mind munkáltatói oldalról, mígnem elérkezünk az utolsó csepphez, amelyet követően már munkaügyi intézkedésért kiált valamelyik fél. Számomra a legnagyobb szívfájdalom azt látni, hogy az esetek egy részében hány korábbi ponton lehetett volna csupán az illemszabályok alkalmazásával visszazökkenni a normális kerékvágásba, megelőzve a helyzet elmérgesedését.

Konklúzió (szerintem)

Mivel életünk jelentős hányadát éljük le munkahelyen, egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen emberi minőségű kollégák, vezetők között tesszük és az sem, hogy magunk milyen szinten vagyunk elviselhetőek. A nyilvánvaló törvénysértések ellen természetesen fel kell lépni, de ami törvényt nem, csak illemszabályt sért, az ugyancsak megmételyezheti a mindennapokat. Ezért is fontos, hogy a törvényi szabályokkal együtt ismerjük és gyakoroljuk az illemszabályokat is és ha így teszünk, ezt elvárhatjuk másoktól is. Más minőségű életet jelent, ha ezt munkahelyünkön, vállalkozásunkban meg tudjuk valósítani, de ha nem, akkor sincs vége mindennek. Szerintem mindenkire vár egy olyan munkahely, vagy vállalkozás, amely megfelel az elvárásainak (és ez kölcsönös), nem szabad feladni ennek keresését. Ahogy a magunk fejlesztését sem.

Kedves Olvasó!
Én sem kívánok neked mást, mint olyan munkatársakat, vezetőket, akik templomban nem fütyülnek!

Baksai Zoltán
munkajogi szakokleveles tanácsadó
Ügyeinket rendben tudni jó!