Baksai Zoltán: Hedó a sorban

– Kovács Hedvig! – kiabált ki a résre nyitott ajtón a biztonsági őrnek látszó nő.
Hedó összerezzent. Nem csak a hang érdessége miatt, melyet – valószínűsítette – zárjegy nélküli cigaretták jelentős mennyisége érlelt a mai tónusára, hanem attól is, hogy nem szerette a nevét hallani.
A Kovács még csak elment, mert azt az apja is úgy kapta az ő apjától, és így tovább az első férfi felmenőig, aki talán még tényleg ütötte az izzó vasat a szépen pengő üllőn, nem volt mit tenni. De a Hedvig? Az már nem tartozik az eleve elrendelt kategóriába. Ezt a szülei választották neki. Az apja Ferenc, az anyja Mária (Holczberger), az anyai vezetéknévvel legalább alliterált volna.
Kicsi gyerekként még önérzetesen ragaszkodott hozzá, de igazából „Nedvig” lett belőle, a h-hanggal sokáig meggyűlt a baja. Később anyja is ritkán szólította a keresztnevén, Hédi lett a családon belül. Hédikém így, Hédikém úgy, csak a lázadó időszakában lett újra Hedvig, sőt Kovács Hedvig.
– Megbánod még Kovács Hedvig, hogy nem hallgatsz rám! – ezt egészen kis „függelemsértések” alkalmával is gyakran megkapta.
A Hédi becenévből is hamar „kiszeretett”, bár eleinte imponáló volt, hogy a Frédi és Béni rajzfilmek végén a szimpatikus Irma szinkronhangjaként Váradi Hédi mutatkozott be. De a földszint 3-ban lakó undok néni, akinek a vezetéknevét talán senki sem tudta a házban, rendre elzavarta, amikor az udvaron pattogtatta a labdát vagy amikor a barátnőivel ugróiskoláztak, vagy fogócskáztak.
– Menjetek Hédi néni ablaka alól máshova! – kiabált ki egyes szám harmadik személyben beszélve magáról.
Most, hogy így belegondol, egész hasonló volt a hangja, mint a Kormányablakban szolgáló biztonsági őrnek. Tényleg – gondolta Hedó –, van ennek női megfelelője, mint a színésznek a színésznő formájában? Van biztonsági őr és biztonsági őrnő? Vagy biztonsági őr hölgyként kellene rá hivatkoznia, ha meg kéne különböztetnie a mellette álló férfi kollégájától? Túl sok „hölgyszerű” jelet nem vélt benne felfedezni. Ugyanazt a formaruhát hordta, mint a férfi kollégája, de amíg annak az ingje vasaltnak tűnt – még ha az ujjrész többszörös élet is kapott –, a nő inge a mosást követően valószínűleg csak „kilógta magát”. Ami – ha értékesebb anyagból készült volna – valószínűleg elég lett volna, de ez az olcsó ing szinte könyörgött a vasaló után.
Hedó bármerre járt, mindig alaposan megfigyelte az embereket és mindig is olthatatlan vágy élt benne, hogy a filmekhez hasonlóan pár órát vagy pár napot vissza- vagy előre tekerhessen a történetükben. Ennek hiányában a képzeletét hívta segítségül. Most az „őrnő” volt a soron – Hedó úgy döntött, hogy saját használatra ennél a kifejező szónál marad.
Ideje volt bőven, mert – bár most már szólították – de a nézelődést már fél órája folytatja, igaz, egyszerre többen is a látómezejébe kerültek.
– Hedó, neked a 7-es buszon két megállónyi utazás is olyan, mint egy nagyjátékfilm, én meg csak bámulok ki a fejemből – szokta mondani Zita, a legjobb barátnője.
Zitának ebben igaza volt, bár sok mindenben pont úgy különböztek, mint a mások megfigyelésének érdekessége vagy érdektelensége megítélésében, de kiskamasz koruktól – lassan húsz éve – elválaszthatatlanok. Zita hívja Hedót a legrégebb óta Hedónak.
Amikor Kovács Hedvig úgy döntött, hogy mostantól magára nem Hedvigként és nem is Hédiként tekint, és – nem tudni honnan – a Hedó név jutott eszébe, amikor ezt elmondta Zitának, Zita attól fogva a legtermészetesebb módon így szólította meg. És soha másként. Ösztönösen megérezte, hogy ha Hedó így határozta meg magát, akkor ez ennyi, nincs mit variálni rajta, egyszer sem próbálta például Hedókaként becézni. Ellentétben a korábbi főnökével, aki úgy gondolta, hogy ezzel biztosan közelebb kerül hozzá. Nem is tévedhetett nagyobbat. Ahogy a kontrolling osztályon feltették a kérdést, hogy a HR-en alakul egy külön HR-kontrolling csoport, és keresnek lehetőleg „HR-es vénájú” kontrollingost, Hedó már küldte is a HR-es végzettségét is igazoló dokumentumot, jelezve, hogy benne több is van, mint „véna”.
– Kovács Hedvig vagyok, de mindenki Hedóként hív, akit kedvelek – mutatkozott be az új HR-vezetőnek.
Hedó az „őrnő” hívását követően áthaladt a kisebb tumultuson, amelyet a kormányhivatali ügyintézésre érkezők váltakozó egyedei alkottak. Bár mindenki időpontra érkezett – nem is lehet másként, csak időpontfoglalással bebocsátást nyerni a lejáró okmányok megújítására – a bejárathoz érkezve Hedót is a tanácstalanság fogadta. Kezében a visszaigazoló e-mail, melynek tanúsága szerint Hedó ma valószínűleg átalakul egy számozott alkotássá.
– Képzeld Zita, végre sikerült az a nyűves időpontfoglalásom, 193-as lett a sorszámom, mint anyám Hollóházi porcelán tányérjáé Szász Endre mintájával – osztotta meg a telefonban Zitával. Szinte minden apróságot megbeszélnek, de valahogy szintén kimondatlan szabályként soha nem használnak trágár szavakat. A „nyűves” a legkomolyabb szitokszavaik egyike. Az elmúlt napokban Hedó elgondolkodott rajta, hogy felfüggeszti ezt az önkorlátozást, az időpontfoglaló működése alapján bárki felmentette volna, ha így dönt, de ne bolygassuk a múltat.
Hedó közgazdászként – bár választékosan beszél és ír is – egyébként főleg a számok embere, komoly táblázatokban is „lát a pályán” és a cégnél is többen meglepődtek már rajta, hogy az SAP-rendszerben a törzsszámok neki történeteket is mesélnek. Ki, ki előtt érkezett (na jó ez nem nagy kunszt, az alacsonyabb szám korábban jött, mint a nagyobb), de az már valami, hogy a sajátján kívül még legalább 30 kolléga azonosítóját tudja fejből, hozzájuk képest viszont bármely SAP-törzsszámmal való találkozáskor már tényleg elkezd egy „digitális story” felépülni a fejében.
Amikor 2018-ban a cégnél is beütött a GDPR-őrület, akkor valójában nem is kérdezték, hogy ki akar menni az alapszintű adatvédelmi és adatkezelési oktatásra és ki az emelt szintűre, evidens volt, hogy Hedó nem „kispályázik” ebben sem. Azóta is hozzá fordulnak, ha a HR-en belül valamilyen lényeges kérdés felmerül ebben a témában és legrosszabb esetben Hedó megy a DPO-hoz (a multinál csak így „hárombetűsként” nevezik a Data Protection Officert – az adatvédelmi tisztviselőt), ha valamit még mélyebben kell megítélni.
– Hogy ment? – kérdezte Zita a hatósági ügyintézésből visszatérő Hedót.
– Úgy éreztem magam, mint a káosz-matekos ürge a Jurassic Parkban azzal az „utálom, hogy mindig igazam van” dumával – mondta Hedó.
– Jeff Goldblum, megnézem újra, nekem nagyon bejön – lelkesedett be Zita.
– Mondjuk ebben sem értünk egyet, de nem is ezért mondtam. Pont azt éreztem, mint ő a filmben. Valójában nem is számítottam arra, hogy minden úgy fog működni, mint egy olajozott gépezet, de az meglepett, hogy nincs is gépezet. Képzeld, odamegyek idő előtt – már a visszaigazoló e-mailben is írták, hogy „Kérjük a kormányablakba a foglalt időpontja előtt 10 perccel érkezzen!”, én 20 perccel előbb ott voltam, hiszen ismersz. Emberek egy kupacban az ajtó előtt védőtávolság nulla, mondjuk maszkok azért voltak, kétharmaduknál még az orrot is takarta.
Kérdezem a hátul állóktól, hogy mi itt a rendszer? Azt mondják, hogy oda kell menni az ajtónállókhoz és szólni, hogy itt vagyok. Odamentem, a biztonsági őrök kezében egy nagy paksaméta papír, mondom nekik jó napot kívánok, 193-as sorszámmal érkeztem jogosítvány cserére. A nevét mondja! – ripakodott rám a listát fogó nő. Lapozás előre, lapozás hátra. Na – gondoltam – csak azt ne találja ki, hogy nem vagyok a listán!
– Megtalált végül is? – kérdezte Zita.
– Igen, pipa a nevem mellé, mehettem vissza a sor végére, hogy legalább én tartsak távolságot. Meg így nézhettem a jövő-menő embereket kedvemre – mondta Hedó.
– Gondolom, egy fél filmre elég story-t gyűjtöttél – nevetett Zita.
– Dokumentumfilmes kategóriában. Egy kínai kismama a gyerekkel ugyanúgy ügyet intézett, amikor rá került a sor, neki nem a nevét vagy a számát mondták, hanem csak ránéztek és annyit, hogy GYERE. Nem azt, hogy jöjjön, vagy hogy ön következik, hanem GYERE. A hangsúlyt nem is tudom jól visszaadni. Durva, nem? – kérdezte Hedó.
– És végül is mire volt a megadott sorszám? – kérdezte Zita.
– Talán belül valami sorrendet e szerint tartottak, bár ahogy már bent az ügyintézők egymás közötti beszélgetésében hallottam, ott forrt az agyuk nekik is azon, hogy az Ügyfélkapun keresztül foglalt online időpontokra a 1818-as telefonos rendszer ügyintézői simán ráengedtek még embereket, az én időpontomra is végül hárman lettünk. Így én is bő 10 perc késéssel jutottam be. Ami nem egy nagy csúszás, de mégis csak bosszantó, hogy egy eleme sem úgy működött ennek a nyűves rendszernek, ahogy kellett volna – háborgott Hedó.
– Az nem jutott eszükbe, hogy egy sima monitort kitehetnének az ajtóba és akinek ott megjelenik a száma az bemehet? Ez nem atomfizika – ötletelt Zita.
– Hát, látszólag nem, pedig így a föld napja utáni napon legalább nem kellene kivágni egy kiserdőnyi fát a napi listák nyomtatáshoz. Meg pláne nem kellene a nevemet ordítozni mindenki előtt, ha már számot is kaptam. De nézhetem a jó oldalát is, végül is mindez nem a nemibeteg gondozónál történt – nevetett Hedó.
– Akarsz fogadni? Elmegyek veled, ha kíváncsi vagy rá, hogyan mennek ott a dolgok – cukkolta Zita.
– Végül is semmi különös nincs abban, hogy egy óvatlan leszbi pár elmegy kivizsgáltatni magát – nevetett Hedó, amit Zita is átvett.
– Malcolm! – csapott a homlokára Zita – eszembe jutott, így hívták a dínós filmben a káosz-tudóst. Én inkább maradok nála, bocs Hedó, de doblak Malcolmért – Zita affektálva húzódott el.
– Ok, de várhatod mikor viszlek el az új jogsimmal, vigyen el a Malcolmod! Láttál róla friss fotókat? Abból a filmből csak a T-Rex nem öregedett meg – szögezte le Hedó.
– Na jól van, látom, már kihevered lassan a fájdalmas találkozást a közigazgatással – mondta Zita.
– Persze, túlélem, csak tudod, menyire nem veszem könnyen, ha valamibe beleölnek egy rakás pénzt és energiát és ezzel együtt is rosszul megy, pedig egy pici odafigyelés, oktatás után akár prímán is mehetne – válaszolta Hedó.
Tényleg így volt, a munkahelyén is nagyon figyelt arra, hogy jól menjenek az adatkezelési dolgok. Nem is azért, mert a jogszabálynak szeretett volna megfelelni, bár amikor jellemezni szokták, mindig szerepelt a pozitív tulajdonságai között a „jogkövető”, vagy a „tisztességes” vagy valami hasonló. Sokkal inkább annak az alapelvének próbált megfelelni, hogy ne tegyen olyat más személyes adatával, amelyet ő sem szeretne, ha az övével tennének. Ez volt az első tesztkérdése, bármilyen ügyet kellett megítélnie és általában jól súgott a megérzése.
– Apropó! Neked mikor jár le valamilyen okmányod? – kérdezte Hedó Zitától.
– A napokban jött valami Értesítés a Központi Rendszertől, csak még nem néztem meg. Jó, hogy mondod, most már én is kíváncsi vagyok. Jesszusom, lejár a személyim! – nézett kétségbeesetten Zita Hedóra.
– Te is arra gondolsz amire én? – kérdezte Hedó.
– Persze, remélem, most nem lesz ott egy amatőr történész, mint múltkor. Engem is üldöz a sors a Király vezetéknévvel. Emlékszel mennyire tájékozottnak és viccesnek gondolta magát az a visszataszító pasi, hogy Zita nem is király volt, hanem királyné?! – mondta Zita.

(Budapest, 2021. május)