Ahogy egy teljesen privát házibuli esetén is van pár szabály, amelyek megsértőit valószínűleg nem hívják meg legközelebb, ennek céges változata esetén is vannak kockázatos pontok.
Hajdani biztosítósként hadd éljek azzal a hasonlattal, hogy egy lakástűz ellen is a megelőzéssel lehet a legtöbbet tenni. Ha már felcsaptak a lángok, annak már mindenképpen következményei lesznek (részben talán helyrehozhatók, de akár helyrehozhatatlanok is).
Míg a munkahelyek döntő többségében a munkavégzés közben nem lehet alkoholt fogyasztani (és persze más tudatmódosítókat sem), az év végi céges vacsorához általában hozzátartozik néhány koccintás. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy a „bátorítók” elfogyasztását követően könnyen olvassa a „nagyfőnök” fejére mindazokat a régi panaszait, amelyeket a napi munka során soha nem hozna szóba, akkor két megoldás van. Vagy akkor teszi fel a kezét, amikor a pincér arra kérdez rá, hogy kinek hozhat alkoholmentes italt, vagy megkéri az asztalszomszédját, hogy lépjen a lábára, ha túlmenne egy bizonyos határon.
Normális esetben a kritikai észrevételeknek természetesen helye van beosztott és felettes között is, de megfelelő körülmények között, és ez általában nem a céges rendezvény.
Ne feledjük, hogy az általános magatartási követelmények ekkor is vonatkoznak ránk, úgy kell ott is viselkedni, ahogy az általában elvárható. A vezető évértékelője közben jó érzékkel lehet viccesen közbeszólni, ha ez általában elfogadott ilyen esetben és van támpontunk abban, hogy a jelen lévők mit tartanak viccesnek és mit nem. De jusson az is eszünkbe, hogy a világszerte sikeres sitcom sorozatok (Jóbarátok, Agymenők stb.) minden második mondata nem azért olyan „poénos”, mert a szereplők ilyen viccesek lennének, hanem mert több tucatnyi főállású poéngyáros dolgozik a forgatókönyvön és próbák során teszik olyan gördülékennyé, amelyet megszoktunk.
Ha csak „beszólogatásra” telne, valószínűleg senki sem fogja hiányolni, ha az nem hangzik el.
Új kihívások a „Metoo” világában
A normál munkavégzés körülményei között is tilos mások zaklatása, melyről egy hosszú nevű külön törvény (most hívjuk csak egyenlő bánásmód törvénynek) rendelkezik.
Ez a legtöbb munkahelyen nem feltétlenül van a figyelem középpontjában, miért lenne pont akkor, amikor a vér néhány ezrelékét már alkohol teszi ki?
Természetesen semmilyen jogszabály nem tiltja, ha két munkatárs bensőségesebb kapcsolata pont a céges bulin kezd kibontakozni. Mindaddig „zöld a lámpa”, ameddig mindkét fél egyező akarata szerint haladnak a dolgok. Akkor már említsük meg az Igazából szerelem (Love Actually) című filmet, mely valószínűleg idén karácsonykor is emlékeztet majd erre.
De nem véletlen, hogy a világban nagyon sok intézmény ad ki „Only Yes Means Yes” (fordítsuk így: Csak a kifejezett IGEN jelent beleegyezést.) címmel tájékoztató dokumentumokat, segítve az érintetteket a különféle félreértett helyzetek, zaklatási ügyek megelőzésében.
Ezért azt tudom a céges bulit szervező munkáltatóknak (és a szervezéssel ténylegesen foglalkozó munkatársaknak) tanácsolni, hogy a fontos tudnivalókat, magatartási elvárásokat és a nem tolerált dolgokat is előre és dokumentáltan (például kör e-mailben) érdemes kihirdetni, amikor még mindenki a belátóképessége teljes birtokában van. Praktikus egy jól érthető „Kérdés-Felelet” típusú dokumentumban összefoglalni a fontos információkat.
Csak gondolatébresztőként néhány (szabadon és az adott helyzetnek megfelelően kiegészíthető) pont:
Mikor kezdődik a rendezvény?
Hol lesz a rendezvény?
Ki vehet részt a rendezvényen?
Meddig tart a rendezvény? (Lehet-e, milyen feltételekkel lehet tovább maradni önként?)
Mi várható a program keretében (meglepetés műsor, beszédek, vacsora, tánc, tombola stb.)?
Hogyan lehet oda/vissza jutni?
Mi az elvárt ruházat?
Mi a várható menü (étel allergiák/intolerancia stb.)
Mit fedez a munkáltató? (pl. welcome drink, étel, 1 pezsgő, korlátlan üdítőital fogyasztás)
Milyen lehetőség van a munkavállaló saját számlájára további étel- és italrendelésre (készpénz, bankkártya)?
Mi nem tolerált? (Ha van a munkáltatónál Magatartási Kódex, célszerű idézni vagy hivatkozni a vonatkozó pontokat.)
Kihez lehet fordulni, ha valaki valamilyen általa nem tolerálható helyzetbe kerül?
Stb.
Ezekkel az „intelmekkel” együtt is azt kívánom, hogy a céges buli mindenkinek maradandó (és persze pozitív) élményt jelentsen!
Nincs hozzászólás
Legutóbbi hozzászólások
Még nincs hozzászólás. Legyél te az első!